Útjelzésfestési tudnivalók

Ezúton közreadjuk szakosztályunk jelzésfestői számára készült útmutatónk legújabb (2005-ös, 2.) változatát. Bár a jelzésfestés alapvetően gyakorlati dolog; igyekszünk a felmerülő szempontokat tárgyalni és útmutatást adni a színvonalas útjelzéskészítéshez. A dokumentum fejlesztés alatt áll; építő kritikát szívesen fogadunk, elsősorban jelzésfestőktől. Eddigi munkáink során nem mindenben sikerült megvalósítani az itt leírtakat - még nekünk is gyakorolnunk kell a "mesterséget". Ráadásul az újabb tapasztalatok és ismeretek nyomán az útmutatót folyamatosan bővítjük, javítjuk. Utómunkáink során a korábban felújított szakaszokat is valamelyest kiigazítjuk, tökéletesítjük, ahol szükséges. Kivonat (ld. alább) A kivonat Word DOC formátumban  A főbb jelzési módok illusztrációja [GIF]  A teljes változat [Word DOC] Jelzési módok és szempontok illusztrálva (előkészületben) Vissza a "Hogyan festünk?" főoldalra Az útmutató jelen változatának elkészítésében az útjelzés-szabvány (MSZ 20587/2–1988), saját és másoktól származó ötletek, észrevételek és tapasztalatok mellett többek között az alábbi források segítettek: http://www.fsz.bme.hu/mtsz/szakmai/festes.htm Izsépi Béla / Rakk Gyula: Mire figyeljünk turista út felfestésekor? http://www.staff.uni-marburg.de/~braemer/markreg.htm (fordítás: markreg_magyar.html) Rainer Brämer: 20 Markierungsregeln http://www.era-ewv-ferp.org/?page_id=69 General principles for signing and marking footpath (európai irányelvek) http://www.northcountrytrail.org/spw/blaze.htm Blazing the North Country Trail http://www.controllszeged.hu/sk/t/jelek/album.htm SK turistajelzéses albuma

Útjelzésfestési tudnivalók - Kivonat
(2005/2. - javított változat)

Általánosságban

• Próbáljuk az utat mindig azok szemével nézni, akik először járnak erre, a tájékozódásban gyakorlatlanok vagy kevésbé odafigyelők (térkép ill. tájoló és túravezető nélkül) teljes biztonsággal hagyatkozhassanak rá a jelzésre, keresgélés nélkül. A jelzett út utánunk még sok évig gond nélkül követhető legyen, szélsőséges időjárási körülmények között is.
• Ki kell jelölni a jelzések helyét, elő kell készíteni a felületet. Először a fehér alapot festjük fel, majd száradás után a színes alakzatot. Az utat oda és vissza jelezzük, külön bejárással (kivéve az elágazásokat és kritikus pontokat, ezek külön figyelmet kapnak, gyakran már odafelé mindkét irányra vonatkozóan alapozzuk).
• A hivatalos jelzés szépen, gondosan elkészített és jól elhelyezett. Jól látható, egyértelmű, általában szabványos jeleket fessünk, kellő gyakorisággal és az út vonalvezetésének, környezetének megfelelő jelzési módok alkalmazásával. A nehezen jelezhető helyeken is teljeskörű és egyértelmű jelzésre törekedjünk.
• Az utat is tisztítsuk ki. Tegyük járhatóbbá és szedjük össze a szemetet.
• Ügyeljünk a természet védelmére.
• A kérdéses eseteket mindig beszéljük meg. Érezzük jól magunkat, de ne komolytalankodjuk el a dolgot és vigyázzunk magunk és mások testi épségére.
• Jó munkát és jó túrázást mindenkinek – ez utóbbit kívánjuk és tegyük lehetővé azoknak is, akik majd a mi jelzésünket szeretnék követni!

Útkijelölés. Úttisztítás

• Szükség és lehetőség (eszközeink) szerint tegyük járhatóvá az utat. Ne attól legyen vadregényes az út, hogy bozóton kelljen áthatolni vagy kidőlt fákon át bukdácsolni.
• A használt szerszámok egyike-másika veszélyes, így fokozott figyelem és óvatosság szükséges! Szükség esetén használjunk védőkesztyűt.
• A csalánt és egyéb aljnövényzetet irtsuk ki; a zavaró benyúló ágakat, ágacskákat vágjuk le (de a metszéssel együtt próbáljuk kímélni a növényt és ügyeljünk az esztétikai szempontokra).
• Az úton lévő fadarabokat, letört ágakat, mozgó köveket dobáljuk ki.
• Szedjük össze a szemetet egy külön zsákba (ehhez használjunk védőkesztyűt).

A jelzés helyének és módjának kijelölése

Az útjelzések színei és alakzatai

• A jelzett úthálózat rendszerére vonatkozó szabályokat országos szabvány (MSZ 20587/2–1988) írja elő, de előfordulnak kivételes esetek (helyi sajátosságok ill. lehetőségek szerint; történeti vagy egyéb okokból).
• Színek: kék (K), piros (P), sárga (S) és zöld (Z). Ez egyben rangsor is. Főút alakja: sáv; mellékutak: kereszt, háromszög, négyzet, kör, rom, barlang, körút és egyebek (tanösvény). Az alakzatok sorrendje javasolt rangsor, ezeken belül a színek rangja számít. [A szabvány alapján kereszt még főjelzésnek, a körút egyéb jelzésnek számít (azaz utolsó), a többi leágazó jelzés. A háromszög és a négyzet hosszabb utakat is jelölhet (elvileg táblával jelezve), s a háromszög sokak szerint inkább főjelzés (a szabvány készítésekor is vitáztak erről).]

A jelzések elhelyezése. Jelzési módok

• A jó jelzés szembetűnő (odavezet), utal az út nyomvonalának folytatására (továbbvezet); egyértelmű szakaszokon is folyamatos (útvonalmegerősítés).
• Jelzési módok (ld. az ábrát is):
• Merőleges jelzés. Leggyakrabban használt, javallott jelzésfajta (ha az útról jó a rálátás).
• Párhuzamos („egypofás”) jelzés: Általában nem javasolt, csak ha nincs más lehetőség. Elágazásoknál, nem egyértelmű utaknál zavaró, ott ha muszáj, jobb a kétirányú nyíl.
• A kettő közti jelzés: valamilyen szöget zár be az úttal. A szög a rálátástól függhet, de a továbbhaladás irányát is sugallhatja.
• „Kétpofás” jelzés: szép, de visszafelé külön járjuk be az utat. A fa kidőlésével mindkét irányú jel elvész. Fontos lehet a két jel egymással bezárt szöge kanyarodás jelzésére (a visszafelé iránynak szóló jel honnan látszik jól).
• Kapujelzés: bevezet a helyes útvonalra. A legegyértelműbb jelölés elágazásban.
• Behívó jelzés: elágazás után mindenképp kell (a rákövetkező jel is még közel legyen).
• Nyíl: nyílheggyel bővített fehér alap. Sávjelzéshez külön nyílalakú sávsablon van. Nagyon körültekintően kell a nyilat elhelyezni, mert gyakran félreérthető. Nyílhoz érkezve és irányába fordulva látsszon legalább egy behívó jelzés. Mindig gondoljunk az ellenkező irányból jövőkre (nehogy azt higgyék, nekik szól a nyíl), általában van párjuk. Speciális alkalmazások: átlós nyíl; rosszul jelezhető helyeknél iránymegerősítő szerep. [Jobban látható, egyértelműbb és szebb, ha a nyílhegy alapra a jelzéssel megegyező színű nyílhegyet festünk - a kétirányú nyílnál ez még fontosabb. Ekkor akár azt is megtehetjük, hogy a nyílhegyet külön, a jelzés alá festjük, ha nem fér ki mellé. Bár többféle nyíltípus van használatban, egy-egy útszakasz legyen egységes.]
•  A régi jelzéseket váltsuk ki újakkal, de ahol a régi jó helyen van, ott azt újítsuk fel. Töröljük (szürkével vagy vonókéssel) a fel nem újított régi jeleket és „kilógó” részeket.

A jelzések hordozói és láthatóságuk

• Ha nem indokolt, ne térjünk el a szabvány mérettől; de ne ragaszkodjunk hozzá, ha nem célszerű.
• Értékes tereptárgyakra (pl. tájképileg) ne fessünk jelzést, hacsak nem feltétlenül szükséges (vagy régi jelet újítunk fel). Ilyenkor különösen ügyeljünk a szép kivitelezésre.
• Mindig gondoljunk a tereptárgy kapcsán a jelzés élettartamára és ha az előre láthatóan rövid, a közelben fessünk egy megbízhatóbbat (is).
• Kidőlt fára, elmozduló tereptárgyra, rozsdás vasoszlopokra ha lehet, ne fessünk. Kerítésekre és házfalakra csak is csak szükség esetén és nem rontva az összképet (esztétikus és a tulajdonost legkevésbé zavaró elhelyezés - ha szükséges és lehetséges, kérjünk engedélyt). A tereptárgy újrafestésekor a jelzés eltűnhet.
• Településeken átvezetve is különös figyelem kell (elhelyezés, nagyobb gyakoriság). Oszlopokon pl. tehetjük viszonylag magasra, így elkerüljük a plakáttal való eltakarást és azt, hogy egy parkoló autótól nem látszik a jelzés. Az utca jellegére, a közlekedési viszonyokra, szabályokra ügyeljünk. Szélesebb utcán pl. célszerű kijelölni az egyik oldalt és ott vezetni a jelzést, míg ha a gyalogos forgalom főként az utca közepén bonyolódik, mindkét oldalon jelezhetünk.
• Lehetőleg élő fára, sziklára fessünk, esetleg oszlopra, korlátra; jobb híján közlekedési táblák oszlopára, hátoldalára (kicserélhetik!). Magáról az útról könnyen lekopik a jel.
• Élő fáknál kerüljük a szögelt fémtáblát, de ha mégis kell, ne kalapáljuk teljesen be a szögeket, hagyjunk néhány cm-t a fa növekedésére („kitolja” a táblát, nem növi be). [Magyarországon az irányelv az, hogy élő fára ne szögeljünk semmit!]
• A jelzés helyét már előre, távolról kiszemelhetjük, hogy messziről látsszon. Néha a belógó ágacskákat el kell távolítani úgy, hogy ne nőjék be hamarosan újra.
• Elhelyezés lehetőleg szemmagasságban vagy ahhoz minél közelebb.
• Az alacsony kövekre festett jelzések hóban nemigen látszanak.
• Speciális jelzési módok:
• Vékony fákra elhelyezett jelzés: a fa törzsén teljesen körbefut az alap. Nagyon vékony törzsön nehéz észrevenni.
• Sarokjelzés: szögletes oszlop, szikla v. ház út felőli sarkán "átfut" a jel, ezzel hív be a helyes oldalra.
• Maxi jelzés: nagy méretű, az eredeti alakzat arányait megtartva (pl. kevésbé jelezhető nyílt terep túloldalán, de kövesse szabványos behívó jel).
• Földre festve a sávjelzés párhuzamos az úttal. Az út helyett inkább amellé tegyük.
• Kiegészítő nyíl: nem szabványos, de néha a teljeskörű jelzéshez elengedhetetlen. Ha egy tereptárgyra nem fér ki a nyílheggyel bővített fehér alap, alkalmazzuk külön (pl. alatta) a nyílhegyet. Ha ez nem alkalmazható, akkor markáns fehér kiegészítő nyilat helyezzünk el.
• Egyéb megoldások: nem szabványosak, de problémás esetben hasznos (pl. szöveges vagy egyéb kiegészítő információ, speciális nyíl – pl. nyílt terület előtt előjelzés). Körültekintően; ízlésesen és az alapelvek szellemében készüljenek.
• Rosszul jelezhető részeknél különös gonddal eljárni. Szánjunk rá több időt. Végső megoldásként tehetünk javaslatot pózna elhelyezésére.
• Ha nincs alkalmas tereptárgy, pózná(ka)t is kihelyezhetünk. Ez viszont munka- és költségigényes, megbízhatatlanabb (a pózna ugyanis ki van téve a vandalizmusnak, ellophatják, elforgathatják). Kihelyezéskor kellő mélységben „szúrjuk le”, stabilan álljon. A stabilitás növelésére és elforgatás ellen jó, ha a póznából annak föld alatti részén kiáll valami. Ha az utat vagy közvetlen környezetét gépjárművek, mezőgazdasági gépek is használhatják, ügyeljünk arra, hogy elférhessenek és ne döntsék ki a póznát.
• A jelzés szerepe az úton tartás is. Kanyargós útnál (pl. szerpentin) nem mindig jó, ha túl messziről látszanak egyes jelek, mert rövidítésre sarkallnak. Ha tudunk, figyeljünk erre is.

A jelzések gyakorisága

• Mindig vegyük figyelembe az út jellegét és környezetét (a terepet).
• Legyen robusztus a jelzés – ne építsünk egy-egy jelzésre, inkább a jelek összességére. Ha egy jel (akár nyíl) kiesik, ne váljon követhetetlenné az útvonal.
• Egy jól elhelyezett jelzés többet ér, mint több, rosszul látható, szinte „elrejtett” jel. Így alapvetően az egyes jelek szerepében gondolkozzunk: honnan, mennyire biztosan fogja meglátni a túrázó, milyen információt közöl és ennek hatására merre néz vagy megy tovább; továbbá milyen várható élettartamú a jel és hogyan illeszkedik a környező jelek összeségébe – tekintve mindezt a kellő biztonságot (robusztusságot, redundanciát) betartva.
• Extrém esetben, ha egy jel jól látható, de valószínűleg rövid élettartamú, biztosítsuk be egy kevésbé látható, de megbízhatóbb jelzéssel. Ha pedig csak kevésbé látható jelzéseket tudunk elhelyezni, fessünk többet, hogy legalább egyet-kettőt meglássanak (ill. aki keresi, az megtalálja).
• A szabvány szerint általános esetben a jelzéseket egymástól látótávolságra kell helyezni, de legfeljebb 80–100 méterenként (javasolt inkább 50 m). Jelentősebb irányváltozás esetén, valamint elágazásoknál és azok környezetében a jelek elhelyezési sűrűsége 2–5-szörös legyen.
• A látótávolság nem mindig garantálható, de ha viszonylag belátható a terep, akkor célszerű. Ha az egyik jelzéshez érve már látszik a következő, úgy egy-két jel kiesésekor még mindig nagyjából kellő távolságban maradnak a megmaradtak. Valamint ha valaki a terepen nem a jelzést követi, de találkozik az úttal, nem „megy el mellette” (mert éppen egyik irányba nézve sem lát jelzést).
• A látótávolság alól kivétel lehet, ha az út nagyon egyértelmű, széles (ill. hozzá képest a környező növényzet sűrű), semmilyen lehetőség nincs a letérésre. Ekkor is azonban max. 100, de többek szerint inkább 50 méterenként megerősítő, „nyugtató” jelzés szükséges (feltéve, ha van lehetőség ilyen sűrűn jelezni). Amennyire csak lehet, ködös időben, éjjel lámpával, valamint hóban is követhető legyen a jelzett út (szűz hóban az ösvény mint információforrás vész el). Elágazások után feltétlenül sűrűbben kell jelezni, illetve akkor, ha az ösvény szűk, kanyargós, nem jól követhető és csak a jelzésre lehet hagyatkozni.
• A jelzés sűrűségét csak indokolt esetben növeljük vagy csökkentsük hirtelen, mert ez figyelemfelkeltő (és emiatt indokolatlan esetekben zavaró).
• A kellő, indokolt gyakoriságon felül kerüljük a szükségtelen túljelzést. Elágazások nélküli, egyértelmű úton legfeljebb egy vagy két jelzés látsszon egyszerre.
• Ahol indokolt, ott ne spóroljunk: egy adott helyzetet esetleg csak több jellel lehet ill. ajánlott kellően biztonságosan vagy egyértelműen megoldani (pl. útelágazásoknál) mely nem számít túljelzésnek, ha az egyes jelek szerepe jól meghatározott. Mindig gondoljuk viszont meg, hogy a hasonló funkciót a kellő biztonsággal kevesebb, jobban elhelyezett jel is garantálja-e.

Elágazások, jelzéscsomópontok, fonódások. Út eleje és vége

• Minden elágazásra (jelzett vagy jelzetlen úttal, ösvénnyel való találkozásra) oda kell figyelni és egyértelművé kell tenni a továbbhaladás irányát. Hogy hogyan, az az elágazástól függ.
• Lehetséges jelzési módok: nyilak (mértékkel) és/vagy kapujelzés, behívó jelzés(ek) (ez utóbbi mindig legyen – akkor is, ha egyenesen folytatódik az útvonal), utána sűrűbb jelzés.
• Egy útról való letéréskor (pl. szélesebb útról ösvényre) nagyon hangsúlyosan jelezzünk. Az eltévedések, elkavarások egy jelentős része ilyekor történik. Itt enyhe túljelzés is megengedett (akár az út mindkét oldalán nyíl, jól látható behívó jelek). Trükk: irányváltáshoz közeledve csak az út egyik oldalán jelzünk, így a figyelmet a megfelelő irányba tereljük. Előjelzés (pl. nyíl) is lehetséges, ha szükséges, csak félre ne értsék.
• A jelzéscsomópontokat gondosan, kellő rálátással jelezzük, minden ág legyen minden irányból érkezve jól és egyértelműen látható (legyen teljes az összes átvezető útvonal és bárhonnan érkezve bármelyik ágon keresgélés nélkül tovább lehessen menni).
• Kiágazásnál pl. célszerűen (de persze nem kötelezően) egyazon tereptárgyra festjük fel a nyilat a továbbhaladó jel alá; így nem lehet nem észrevenni a csomópontot.
• Az egyenesen előre irányt nyíl nélkül jelöljük, de indokolt esetben – pl. ha nincs lehetőség behívó jel elhelyezésére – hangsúlyozhatjuk felfelé mutató nyílheggyel.
• Elágazás utánra jó egy kicsit előremenni, visszanézni; majd jól átgondolni mindent, minden haladási irányra vonatkozóan.
• Egy úton ha több jelzés halad (fonódik), mindig ki kell tenni az összeset, ugyanarra a tereptárgyra. A szabvány előírja a jelzések sorrendjét is (ld. fent „Az útjelzések színei és alakzatai”), de a legfontosabb, hogy egy szakaszon végig egy rögzített sorrendet kövessünk, ne váltogassunk.
• Út végét mutató jelzés: a jobb alsó sarokban egy pont. Bár a szabványban nem szerepel, több helyütt alkalmazzák. Próbáljuk következetesen, minden jelzés végénél alkalmazni (segíti a túrázót, s különösen fontos pl. sziklás kilátópontokhoz vezető kitérőknél).
• Az út elejének jelölésére minden irányból látható jelzések; behívó jelzés(ek) mindig legyen(ek). Lehet nyilhegyekkel bővített kaput is festeni. Túrák kiindulópontjainál ne kelljen keresni az utak elejét (pl. buszról leszállva kicsit körbenézve látszódjon jelzés).

 A jelzés helyének és környezetének előkészítése

• Fokozott figyelmet és óvatosságot igényel, a használt szerszámok egyike-másika veszélyes!
• A jelzések kijelölt helyének környezetét a jó láthatóság érdekében esetenként meg kell tisztítani (pl. kisebb belógó ágak levágása, bozót eltávolítása – kellően nagy mértékben; gondolva arra, hogy a növényzet minél később érje el a jelzést az újbóli benövéskor).
• A felület előkészítése fontos a szép és tartós jelekhez (kosz, lehámló kéreg leszedése). Vastag kérgű fáknál (pl. tölgy, kőris, erdei- v. lucfenyő, akác) vonókéssel hántoljuk le a kéreg külső részét (ne menjünk túl mélyre), hogy viszonylag sima legyen a felület. Vékony kérgűeknél (pl. bükk, gyertyán, duglaszfenyő, cseresznye) tilos vonókést használni, helyette enyhén drótkefézzük a felületet. Az élő rész ne károsodjon!
• Sziklák esetén alaposan tisztítsuk meg a helyet a mohától, zúzmótól, portól.
• Esetleg a felületet keféfel vagy száraz ronggyal ill. ecsettel töröljük még le (utótisztítás).
• Szürkével való törléskor is tisztítsuk meg a felületet.
• Ha a felület olyannyira durván egyenetlen (és nem tudjuk kiegyengetni), hogy nem lehetne rá szépen felfesteni a jelet, alkalmazzunk nagyobb (maxi) jelzést.
• Ha tudjuk, vegyük figyelembe, hogy a fának a mohás, zúzmós, kitett oldalára festett jelzés viszonylag rövidebb élettartamú.

A jelzés felfestése

• Figyeljünk oda a jelzés elhelyezésére. Az úttal bezárt szögnek pl. jelentése lehet. Különös figyelemmel legyünk görbe felületen a nyilak festésére, hiszen esetleg nem arra fog mutatni, amerre mi szerettük volna (és ez akár nézőponttól is függhet).
• Minél szebben és tisztábban dolgozzunk. A hivatalos jelzés szépen, gondosan elkészített. Bár a csúnya jelzés is jobb a semminél, az összképet zavarja, a túra élményét ronthatja. Mindez hangsúlyosan igaz a fontos kiindulópontokra (a jelzésnek ilyenkor promóciós szerepe is van), elágazásokra, illetve olyan tereptárgyakra, amelyek valamilyen szempontból értékesek, így nem "csúfíthatók el".
• A szép jelzést éles, egyenes kontúrok és sarkok jellemzik, kifutás nélkül. Az ecset vastagsága megfelelő legyen. A fehér alap mindig legyen teljes.
• Általában sablon alapján festünk; vigyázzunk, könnyen alámegy a festék (kívülről befelé fessünk; néha töröljük meg a belső körvonalat, hogy ne maszatoljon). Viszonylag kevés festéket vegyünk az ecsetre; amíg több van rajta, a jelzés felső részén dolgozzunk.
• Az alakzatokat szépen, minél egyenletesebben fessük ki. A felület le legyen fedve, törekedjünk a homogenitásra. Mindezekkel együtt ne sokat pepecseljünk egy-egy jellel.
• Kifutás vagy megfolyás esetén próbáljuk meg eltávolítani a felesleget (ronggyal kívülről befelé töröljünk). Esetleg száradás után töröljünk takaró ráfestéssel. Ha az alap enyhén megfolyik, akár bővíthetjük  kissé lefelé (a sablon külső szélét vegyük vonalzónak).
• Ha a jelzés alsó részén sok a festék, a festés után is megfolyhat, így ezt mindig rendezzük el.
• Ha a sarkok vagy élek nem teljesek, pótoljuk ki (a sablon élét vagy sarkát odatartva).
• Az alapok száradása után második menetben a színes jelek következnek.
• Fehér vagy más világos színű tereptárgyra a fehér alapot fessük fel, s szürkével húzzuk ki a körvonalat kívülről, hogy jól látható legyen, különösen a nyilaknál.
• A festékekkel végzett műveletek előtt olvassuk el a dobozon látható tudnivalókat! Ne kerüljön szembe, szájba stb. még véletlenül sem. A festéshez ajánlott védőkesztyűt használni.
• A festékeket esetenként keverni kell. Így pl. (az UNITOP és az AQUACOLOR esetén):
• Sárga szín: legfeljebb 8 egység napsárgához egy-egy egység okker és narancs;
• Zöld szín feljavításához: adjunk hozzá napsárgát, kb. 3-5 egység zöldhöz egy egységet;
• Szürke szín: fehér + fekete (általában közel 1:1) arányban.
• Érdemes kiönteni egy bizonyos mennyiséget egy jól kezelhető edénybe, így kiborulás kevésbé valószínű és kisebb kárt okoz.
• A festéket csak akkor higítsuk, ha nagyon besűrűsödne.
• A különböző színekhez használt ecseteket külön kezeljük és tároljuk.

Egyebek

• Legyenek vízzel teli edények az eszközök mosásához és a kézmosáshoz.
• A ruhára lecseppent (vízbázisú) festéket azonnal mossuk ki vízzel, utána már nem jön ki.
• A festékes vizet ne öntsük ki a szabad természetben, gyűjtsük egy edényben.
• Az éppen nem használt eszközöket, kellékeket megfelelően tároljuk és hordozzuk. Ne hagyjuk szanaszét; ne maszatolódjon össze és ne sérüljön semmi általuk. Célszerű elkülöníteni festékes és festékmentes táskákat illetve rekeszeket.
• Az elsősegélycsomag mindig legyen könnyen elérhető helyen.
• A túra végén tisztítsuk meg és vegyük számba az összes eszközt.
• Otthon gondosan nézzük át, szereztünk-e kullancsot.

 A szükséges eszközök (1 kisebb csoport esetén)

• Munkaterv, térkép, tájoló;
• Elsősegély csomag;
• Védőkesztyűk (legalább 2 pár – egy vékonyabb a festéskor a sablont fogónak, egy vastagabb az úttisztításhoz –, de a legjobb, ha mindenkinek jut);
• Úttisztító eszközök: fűrész(ek), metszőolló;
• Jelzéshely-tisztításhoz: Vonókés, drótkefe, „szárazecset”;
• Sablonok: téglalap- ill. nyílalap: legalább 2–2 db; alakzatok (a csatlakozó utakhoz is), nyílhegy: 1–1 db (a fő alakzatokból jó ha van tartalék); esetleg egyéb (feliratok, kis nyilak);
• Festék: alapok festéséhez fehér [pl. UNITOP], jelek festéséhez a megfelelő kikevert szín(ek) (kék/piros/sárga/zöld) [pl. AQUACOLOR paszta], törléshez ill. keretfestéshez szürke (kikeverve); tartalék is; fémtárgy a festékes doboz kinyitásához;
• Ecsetek: fehérhez vastag és vékonyabb (feliratok esetén extra vékony is), használt színenként legalább egy (teltebb jeleknél vastagabb), szürkéhez közepes (vagy egy vastag és egy vékony), tartalék is;
• Edények: zárható: kikevert (pl. szürke) festéknek, festékes víznek; fedeles: éppen használt (ált.-ban fehér) festéknek ; ecseteknek;
• Rongyok: legalább kettő, de inkább több;
• Táskák, zacskók: külön festékes és festékmentes táska/szatyor/rekesz; műanyag zacskók festékeknek, edényeknek, ecseteknek, rongyoknak, kesztyűknek, sablonoknak, stb.; esetleg pl. festékes doboz tetejének, éppen nem használt ecseteknek (színenként külön tárolni);
• Víz: legalább egy üveg/flakon/kanna [eszköz- és kézmosáshoz, festékhigításhoz], külön ivóvíz
• Esetleg még további szerszámok, eszközök: útkiigazításhoz, póznaállításhoz: ásó, balta, csákány, stb; fémtáblákhoz: szögek, kalapács; továbbá fogó, műanyag kefe (tisztításhoz).

Budapest, 2005. augusztus 12.
    Molnár András
    túravezető